Dr. Varga G. Béla – Mediátor és ügyvéd
Tisztelt Látogató!
Üdvözlöm a honlapomon.
Varga Béla vagyok, több mint 30 éve dolgozom a jogi pályán. 1979-ben szereztem jogi doktori diplomát az ELTE Állam és Jogtudományi Karán Budapesten. Pályámat egy állami vállalatnál kezdtem, mint jogi előadó. A jogi szakvizsgára előkészítő tanfolyam után – annak érdekében, hogy a jogi ismereteimet kellő társadalomismerettel is megalapozzam és kiegészítsem – elvégeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karának szociológia szakát, majd jogi szakvizsgát tettem a szociológusi oklevél megszerzését követően.
A vállalatnál voltam igazgatási osztályvezető, majd ezt követően jogi osztályvezető lettem. Részt vettem a cég privatizációjában, mely az elsők egyike volt Magyarországon. A külföldi és magyar tulajdonossal létrehozott vegyes-vállalatnál – részvénytársaságnál – vezető jogtanácsos, majd később vezető beosztásban egyedüli jogtanácsos lettem az akkor már kizárólag külföldi tulajdonban álló ipari és kereskedelmi nagyvállalatnál. 2007. januárjától önálló ügyvédként tevékenykedem, kiszélesítve az addig végzett vállalati és az azzal összefüggő jogterületeket az olyan tipikus ügyvédi tevékenységgel, mint az ingatlan adás-vétel, családi jogállással kapcsolatos ügyek és az öröklési ügyek.
Pályafutásom során nagy gyakorlatra és tapasztalatra tettem szert a gazdálkodó szervezetek és egyéb szervezetek szervezetjogi ügyeiben (társasági jog, alapítványok, egyesületek egyéb közhasznú szervezetek joga) a szervezetek, belső folyamatainak szabályozásában – vezetői utasítások, szervezeti és működési szabályzatok, kollektív szerződések és az azt kiegészítő szabályzatok, vagyonkezelési szabályzat, követeléskezelési szabályzat stb. – a munkajoggal, munka- és tűzvédelemmel kapcsolatos szabályok, a kereskedelmi jogba tartozó tevékenységek, különös tekintettel a szállítási, vállalkozási, bérleti, fuvarozási és szállítmányozási szerződésekre. Praxisom kiterjedt a közbeszerzésekre és a versenyjogi szabályokra is.
Természetesen ebbe a körbe tartoznak a perbeli jogi képviseletek, mind szerződéses viták, mind munkajogi és társadalombiztosítási perek, valamint követelések bírósági érvényesítése vonatkozásában.
Vallom azonban, hogy ma már sokkal fontosabb egy szervezet teljes jogi folyamatainak komplex menedzselése – ide értve az üzletfejlesztést, akvizíciókat, az egységes szerződési gyakorlat kialakítását, követését és nyilvántartását valamint az egységes követeléskezelést – mint egy-egy ügy kapcsán perben érvényesíteni vagy kivédeni egy-egy követelést. Ezek hosszú távon ugyanis nem segítenek érdemben a cégnek, csak az akut problémák kezelésére szolgálnak több-kevesebb sikerrel.
A jogi szakmunka súlypontja egyre inkább a pereskedés helyett a jogi ügyek komplex kezelése, szervezése és ezzel a lehetséges jogi kockázatok minimalizálása területére tevődik át. Ezt a változást mutatja az a tendencia is, ami ma hazánkban is, meg az egész világon is megfigyelhető, nevezetesen a folyamatos jogi jelenlét biztosítására törekvés a cégek életében vagy egy állandó ügyvédi megbízás keretében vagy a munkaviszonyban foglalkoztatott jogtanácsosi intézmény ismételt és egyre gyakoribb alkalmazásában.
Ez röviden azt jelenti, ami egyúttal tevékenységem mottója is lett: Könnyebb a bajt megelőzni, mint orvosolni!
Ezt a tézist egyre több gazdálkodó szervezet ismeri fel és keresi annak a lehetőségét, hogy ezt a folyamatos jogi menedzselést hogyan tudja biztosítani a cég életében. Miután 27 évig egyebet sem tettem, mint ezt, és azóta is több megbízóm van, aki már ismét magáévá tette ezt a szemléletet, ezért mindenkor készséggel állok ilyen jellegű megbízás keretében jogi személyiségű szervezetek megkeresése esetén rendelkezésre. Ennek a fent leírt jogi szemléletváltásnak és a jövőben ezeknek a megoldásoknak az irányában fejlődő jogi felfogás, jogalkotás és jogi praxis jegyében lettem 2009. júniusában jogi közvetítő (mediátor) is annak érdekében, hogy saját munkámmal is előmozdítsam a jogi viták minden fél számára történő legelőnyösebb megoldását, ezzel elősegítve a vitában részes felek további együttműködésének a lehetőségét.
Ajánlom szíves figyelmébe Tisztelt Látogató a Mediáció címszó alatt írtakat. Higgye el, ez a jövő útja, ez a jövő megoldása!
Az Ügyvéd címszónál a kínálat gazdálkodó és egyéb szervezeteknek alcím alatt részletezem azokat a szakterületeket, amelyek jogi menedzselése szükséges egy korszerűen működő szervezet életében, és azokat a szolgáltatásokat melyeket rendelkezésre tudok bocsátani ezen folyamatok létrehozásához, működtetéséhez és karbantartásához.
A magánszemélyek címszó alatt – a fenti cím alatti tevékenységek részbeni megismétlésével és – a csak a magánszemélyek számára nyújtható jogi szolgáltatások leírásával igyekszem tájékoztatást adni a tevékenységem igénybevételének az előnyeiről.
Az ügyvédi Díjak címszó alatt konkrét honorárium összegeket – jogi tilalom miatt – nem adhatok meg, de megadom a paramétereket egy-egy ügy díjazásának a megállapításához. A jogi közvetítői eljárás 2009. évi díjait azonban táblázatos formában közlöm a fenti címszó alatt.
A Képgaléria cím alatt talál néhány képet rólam, az irodámról, az épületről, a recepcióról és az épület környezetéről.
A Kapcsolat címszó alatt megtalálja elérhetőségeimet, valamint egy térképet irodám elhelyezkedéséről, ami kb. öt perc autóútra van a Móricz Zsigmond körtértől a Fehérvári úton, de megközelíthető 47-es, 41-es és 18-as villamosokkal is szintén a Körtér felől számítva az ötödik megállóig a Fehérvári úton kifelé. Az irodaépület előtt ingyenes parkolási lehetőség áll a gépjárművel érkező ügyfeleim részére időkorlát nélkül.
Kérem Tisztelt Látogató, hogy tanulmányozza át folyamatosan bővülő tartalmú honlapomat, ajánlataimat és amennyiben jogi segítségre van szüksége ne habozzon, keressen fel, telefonon, írásban vagy személyesen.
Várom a jelentkezését.
Üdvözlettel:
Dr. Varga G. Béla
egyéni ügyvéd
(a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja; lajstromszám: 17316.)
és mediátor (IRM. nyilvántartási szám: 001493/1.)
Ezt a honlapot dr. Varga G. Béla, a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.
